Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Homonnay Géza
2019. november 7.

Elhunyt Nikolits Tamás

Nagyon rendes, nagyon jólelkű ember volt. Élete középpontjában a bridzs állt, igen magas szinten művelte a játékot. Már huszonéves korában magyar válogatott volt, Gabos Gábor partnereként szerepelt első Európa-bajnokságán. A FÉSZEK, majd a Taurus csapat oszlopos tagja volt, sokszoros válogatott, 29 magyar bajnoki címénél csak Dumbovich Miklósnak és Kovács Mihálynak van több. A legutóbbi időszakban a GAMAX csapatot erősítette.
Nagyiván Gábor
2019. november 6.

A hét meccse – csb 2019, 8. forduló

Az I/A osztályú csapatbajnokság nyolcadik napján végre teljes fordulót rendeztek, így a LoveBridge program segítségével valamennyi mérkőzést figyelemmel tudta kísérni az úri közönség. Az érdeklődés középpontjában a GAMAX–Galim rangadó állt, az előzetes esélyeket a bukméker így állapította meg: GAMAX 2,40, Döntetlen 2,30, Galim 2,35. A csapatok összeállítása a következő volt: GAMAX: Dumbovich Miklós–Winkler Gábor, Homonnay Géza–Lakatos Péter; Galim: Gál Péter–Kemény György, Marjai Péter–Szabó Csaba, Czímer Csaba–Szalka Tamás.
Nagyiván Gábor
2019. október 30.

A hét meccse – csb 2019, 7. forduló

Ismét csonka, jobban mondva még csonkább fordulót rendeztek az I/A osztályú csapatbajnokság hetedik napján. Két mérkőzést már korábban lejátszottak, az egyiken némi meglepetésre a Visoft 15,63–4,37 arányban legyőzte a GAMAX-ot, a másik találkozón a TMX 12,24–7,76-ra nyert a Szigethy ellen. Hétfőn az az „örömhír” érte a fogadókat és a bukmékert, hogy a FÉSZEK–Interface mérkőzést elhalasztják, így ezúttal nemcsak a meccset, hanem a tippverseny 7. fordulóját is törölni kellett. A törlés/halasztás probléma némi vitát kavart a Facebookon. Volt, aki semmi kivetnivalót nem talált e szabály alkalmazásában, a többség azonban máshogyan látta. A halasztási szabály manapság már őskövületnek számít, mert akkor találták ki, amikor még semmilyen jelentősége nem volt, mivel kézi keverés lévén minden mérkőzésen más-más leosztásokat játszottak a csapatok. A modern érában, azaz a gépi osztások korában ez a szabály elévült, mindenképpen változtatni kellene rajta, ha komolyan vesszük a bridzset mint versenysportot.
Körmendy Ákos
2019. október 27.

Widder Lajos elfelejtett tanításai

Örömmel adjuk közre sporttársunk értékelő írását a magyar bridzs egyik legendás alakjáról. Cikke alkalmat ad Widder Lajos színes egyéniségének felidézésére is.
Ráduly Csaba
2019. október 25.

Az olvasó szemével – csb I/B, 6. forduló

Az I/B csapatbajnokság legutóbbi fordulójában a Balásy–Artemix meccsen sok volt az olcsó parti:
0 IMP: 14 db
1–2 IMP: 8 db
4–7 IMP: 6 db
11+ IMP: 4 db
Nagyiván Gábor
2019. október 23.

A hét meccse – csb 2019, 6. forduló

Az I/A osztályú csapatbajnokság hatodik fordulójának egyik „érdekessége” az volt, hogy mind a hat mérkőzést egy időben játszották le, így végre teljes fordulót kísérhettek figyelemmel az érdeklődők. A GAMAX–Elastron és a Visoft–Budaörs 17 találkozó tűnt papíron a legérdekesebbnek, az utóbbit választottuk a hét meccsének,egyrészt, mert a tabellán a forduló előtt e két csapat előrébb tartózkodott, másrészt azért, mert a budaörsiek még nem szerepeltek részletesebben a tudósításokban. A bukméker szoros eredményt várt a következő szorzókkal: Visoft 2,20, döntetlen 2,35, Budaörs 17 2,40. (Az eredmények és a következő forduló letölthető tippszelvénye a cikk végén található. A beküldési határidő 2019. október 29, 17:00.)
András Imre
2019. október 21.

A tréfás treff és a triviális transzfer

Az 1 major–2 treff pároslicit lehetne kétváltozatú. Transzfer 2 káróra és gyenge lap vagy általános gémforsz. A folytatás egyszerű, aki eltér, annak erős lapja van.
Ráduly Csaba
2019. október 21.

Jelentés az oldalvonal mellől – csb I/B, 5. forduló

Az ötödik meccsen egy megfázás miatt nem tudtam játszani, így csak a LoveBridge segítségével tudok írni az I/B Artemix–Lowel mérkőzéséről.
Nagyiván Gábor
2019. október 16.

A hét meccse – csb 2019, 5. forduló

Az I/A osztályú csapatbajnokság 5. fordulója ezúttal sem volt teljes, mert a TMX–.Böszörmény mérkőzést korábban már lejátszották (14,68–5,32-re nyert a TMX). Magánvéleményem szerint körmérkőzés esetén nem teljesen fair más lapokkal lejátszani a fordulókat, mert így az eredmény sem lesz teljesen korrekt a többi csapattal szemben, hiszen azt mindannyian tudjuk, hogy más kártyákkal nagy valószínűséggel más eredmény születik majd, és ez akár döntően befolyásolhatja a bajnokság végkimenetelét is. A problémát felvetve Magyar Ádám főtitkár azt nyilatkozta, hogy mérkőzéseket előrehozni akárhányszor lehet, halasztani azonban csak egyszer. Furcsa... És nem csak a más lapokkal van baj, hanem azzal is, hogy az előrehozott mérkőzéseket nem tablettel játsszák le, így elméletileg az is lehetséges, hogy a fordulók előtti vasárnapra minden meccset előrehoznak és tablet nélkül folyik a játék. És ezzel nem csak az a baj, hogy ki lehet játszani a tabletekre vonatkozó kiírást, hanem az is, hogy nem lehet követni a játékot és az eseményeket. Nem jó ez így. A hét meccsének a FÉSZEK–Elastron találkozót választottuk.
Ráduly Csaba
2019. október 14.

Az olvasó szemével – csb I/B, 4. forduló

A csapatbajnokság I/B osztályának alapszakaszának középső fordulójából az Artemix–Grand Slam mérkőzés tudósítása következik.